Póthorog csukasztrímerekhez

Elég gyakran horgászom csukára több-kevesebb sikerrel. A kisebbek általában elég agresszíven kapnak, a sztrímer jól akad és a fárasztásnál sincs gond. Nagyobb halaknál viszont a kapás közel sem ennyire egyértelmű, sokszor csak olyan "mintha lenne valami" érzésem van, beemelek és megkezdődik a harc. Sajnos azonban akkor, amikor nagyon óvatosan kapnak, az amúgy is gyér érdeklődést általában tetézi a csuka fárasztás közbeni lemaradása. Tudom, hogy mindig az a legnagyobb, ami elment, de -mivel nem a kapás után azonnal, hanem fárasztás közben, amikor már megéreztem az erejét, na akkor marad le- ezek tényleg a nagyobbak közé tartoznak. Biztos sok más tényező is közrejátszik a gyakori rossz akadásban, pl. egy lágyabb spiccű bottal nehezebb átütni a csuka csontos száját, rossz csalivezetés miatt belazuló zsinór, a túl korai bevágás vagy egyszerűen a csuka maga, amikor inkább csak kíváncsi, mint éhes, vagy agresszív.
Egyik leggyakoribb hibának mégis azt gondolom, hogy az ingerlőbb mozgás érdekében a legyet rövidebb szárú horogra kötöm, ráadásul hosszú farokkal. Magyarán ha csak a végét csipkedi a sztrímernek, egyszerűen nincs, ami megakadjon. Érzem a kapást (vagy valami olyasmit), megkezdődik a fárasztás, első ijedtségében nem is akarja adni a kis játékát, de amikor rájön, hogy valami nem kóser, egyszerűen kinyitja a száját, elengedi a legyet, és meg mérgelődöm.
Az első időkben egy lágy drótelőkét fűztem be a zonker bőrébe, és hátul egy kis horgot kötöttem rá. Működött, de a farok mozgását kismértékben ugyan és nem előnyére de módosította, valamint csak a zonkerfarkú legyek esetében lehetett használni.
A póthorgot már régen használják, akár üresen, akár kötve rá valamit, így én is ebbe az irányba indultam. Olyan szereléket akartam, ami könnyen cserélhető, ha nincs rá szükség levehető, harapásbiztos, nem befolyásolja a légy mozgását, de nem lefelé lóg, hanem lehetőleg párhuzamos a légy tengelyével.
Többféle drótot kipróbáltam, mire eljutottam a számomra megfelelő variációhoz. Mindegyiknek volt valami baja, amiért nem volt szimpatikus. Amit most szeretnék bemutatni, egyenlőre kitűnően működik, számos esetben bizonyított és jobbat még nem sikerült kitalálnom.
A szerelék elkészítése:
Egy kisebb, egyágú horog (én TMC 600SP 1/0-s horgot használok) fülébe sima clinch csomóval köthető drótelőkét kötünk. (2-3 tekerésnél nem kell több, mert a jelentős súrlódás miatt nem fogjuk tudni meghúzni)
Az általunk kötött legyek méretéhez igazodva (az enyémek 15-18 cm hosszúak) megfelelő távolságban egy fület kötünk (nálam ez a távolság 5-7 cm, és perfection fület kötök)
Mindkét csomót pillanatragasztóval is fixáljuk. Ez nemcsak fixál, de merevebbé is teszi a drótelőkét.
Vékony mylarcsőből levágunk akkorát, mint az előke hossza a fül nélkül.
Belehúzzuk a drótelőkét a csőbe, (én vastagabb damildarab segítségével szoktam, de ha elég hosszú, bármilyen bojlis befűző is megteszi) feltoljuk a horog szeméig.
Kötözőcérnával rögzítjük, elkötjük, majd pillanatragasztóval ismét fixáljuk.
A csomónál óvatosan befogjuk a satuba az előkét, ráhúzzuk a csövet és az előbbiekhez hasonlóan rögzítjük. Ne felejtsük el a pillanatragasztót, mert az plusz tartást ad az előkének.
Az előke elkészült.

Szükség esetén egyszerűen ráhurkolom a sztrímerre, feltolom ameddig csak lehet és mehet a finnyás csukák közé. A pillanatragasztó és a mylarcső megmerevíti annyira, hogy ne lógjon le, de a légy mozgását nem befolyásolja. Ha pedig már nincs rá szükség egyszerűen leveszen és mehet vissza a dobozba.

Sajnos nem csodaszer. Az első tesztnapon, az első lemaradt hal után feltettem. A nap folyamán hat csukát sikerült fognom, ebből ötöt a póthorognak köszönhettem, és még így is volt három lemaradásom.
Azóta -ha nagyon kényesek a csukák- használom és úgy érzem, gyakran igen nagy szerepe van abban, hogy egy nap sikerrel záruljon.