Kelemen Szabolcs: Az Elk Hair Caddis

Az elk Hair Caddis

 Néhány szó a tegzesekről.
Tavasztól őszig rajzanak, tehát ideális táplálékai a halaknak, és ez által megfelelő csali számunkra is.
Többféle módon utánozhatjuk a caddiseket. Lárva állapotában a különféle BH nimfákkal, a Peeping nimfával, de akár Hidropsyce legyekkel is. Az épp kikelő caddist emergerekker imitálhatjuk. A petéit rakó rovart a Spent Caddis utánozza. Szárazlegyezéshez szóba jöhet a Wickham Fancy (ebből nedves változat is van), illetve az Elk Hair Caddis – számunkra ez utóbbi érdekes.

Most pedig magáról a légyről.
Az Elk Hair Caddist a pennsylvaniai Al Troth fejlesztette ki. A köztudatba 1978-ban került be, mikor megjelent a ’Fly Tyer Quarterly-ben’. Az alkotó elemekből már előtte is kötöttek különböző legyeket, de Troth volt az első, aki előállt ezzel a kifejlett caddist utánzó léggyel.
Hisz az Elk Hair Caddist épp azért alkották meg, hogy utánozza a kifejlett repülő, illetve a már elpusztult caddiseket. Ezeken kívül azonban használhatjuk kisebb szöcske, tücsök vagy más szárazföldi rovarok imitációjaként egyaránt.
Többféle módon is horgászhatunk vele hagyományos szárazlegyes technikával. Ha sok elpusztult rovart látunk a vízen, beválhat a dead drift módszer. Megpróbálhatjuk még, hogy miután végighorgásztunk vele egy részt szárazlégyként, úgy húzzuk vissza, mint egy streamert. 
Variációit a horog méretétől, a szárny, a test és a gallér színén keresztül bárhogy elkészíthetjük, az épp repülő rovarokhoz igazodva.

Most lássuk, hogyan is kötjük ezt a legyet.
Horog: #12-es szárazlegyes horog
Cérna: 6/0 olive dun
Test: szintetikus dubbing, barnásszürke
Borda: vékony rézdrót (tényleg vékony, hisz száraz légy)
Gallér: kakas toll, vörös
Szárny: őzszőr, barna


     A horgot befogjuk a satuba és feltekerjük                          Bekötjük a drótot hátrafelé
                     az alapkötést.          

   Feltesszük a cérnára a dubbing-ot.                A horogszáron előrehaladva kialakítjuk a testet.

    Bekötjük a kakas tollat a test elejénél.                     Végig palmerezzük a tollal a testet, 
                                                                                      majd a dróttal előre jőve rögzítjük azt. 


        Lekötjük a drótot, majd eltávolítjuk                   Levágjuk a szárnynak való őzszőrt és
          a felesleges drótot és tollat.                            bemérjük a hosszát a horog méretéhez.


    Vigyázva a bemért hosszra, átvesszük                Rögzítjük a horgon, ügyelve, hogy a szárny
            a másik  kezünkbe a szőrt.                                 ne forogjon meg a horogszáron.


   Levágjuk a felesleges szőrt, egy kis fejet           A dubbing-ot feltekerjük a szárny és a fej  
                   alakítva ki belőle.                                        közé. Majd a cérnával előre jőve a
   Egy kis dubbing-ot sodrunk a cérnára.                        horogszemhez, elkötjük a cérnát.

                              Levágjuk a felesleges cérnát és lakkozzuk a csomót.

Mindenkinek sok sikert a légy kötéséhez és a vele való horgászathoz.
Kelemen Szabolcs
 

És egy Elk Hair Caddis kötés a YouTube-ról:

 

 

 

 

                                                                                                                   

Szótár: