A dobás 5 alapszabálya

Az alábbi öt alapelv az FFF (Federation of Fly Fishers) dobóoktatás központi eleme.
Bill- és Jay Gammel határozák meg és foglalták össze. Ezen alapelvek a jó dobástechnika kivitelezésének meghatározói. Bármely alapelv be nem tartása hibákat okoz a dobás folyamatában, melyek eredménytelen, nem hatékony dobást eredményeznek. Az öt alapelv együttes alkalmazásával a dobás fázisai megfelelőek, hatékonyak lesznek bármennyi kintlévő zsinórmennyiség esetén.

Az öt alapelv könnyen megjegyezhető az EgyeNESÍv (Egyenes zsinórút, Nincs laza zsinór, Erő, Szünet, Ív) mozaikszóval.
(Az első magyar leírás, és a mozaikszó Dénes Ádám FFF dobóoktatónak köszönhető.)

Ha az alant felsorolt szabályokat betartjuk, a dobásaink eredményesek lesznek. A dobáshibák ezen szabályok valamelyikének be nem tartásából következnek. Azonban ha  nem vagyunk tisztában ezekkel a szabályokkal, akkor nem tudjuk mit-miért teszünk. Dobásgyakorlás közben mindig figyeljük a zsinórunkat, az esetek többségében elárulja a hibát, és amennyiben tisztában vagyunk ezekkel a szabályokkal könnyebben kiszűrhetjük a hiba okát és orvosolhatjuk azt. Természetesen a szabályok ismerete nélkül is lehet jól dobni és a technikát elsajátítani, viszont ismeretükkel, és megértésükkel a jó dobástechnika kialakításához vezető út lényegesen lerövidülhet, és akár saját magunk is javíthatjuk technikánkat.
A lehetőségekhez képest igyekszem érthetően leírni ezeket, és próbálom a logikai sorrendet is követni. A szabályok a dobásfázisok egymásutániságából következnek, nem fontossági sorrendben, hisz mindegyik ugyanolyan fontos.
Bármilyen horgászmódszer alkalmazásakor a csalit csak úgy tudjuk eljuttatni a halak tartózkodási helyére, ha a botot meghajlítjuk, azaz feltöltjük, ami visszaegyenesedéskor a raktározott energiát a zsinóron keresztül a csalihoz közvetíti, a kívánt távolságra juttatva azt. A bot meghajlításához ellensúlyra van szükség. „Normális” esetben ez a súly a műcsali, az etetőkosár,  az ólom, stb. súlya. Ez az ami feltölti a botot, mely kiegyenesedve „kilövi” a csalit. A legyezőhorgászat során a súlyt a legyezőzsinór jelenti, a zsinór az, ami feltölti a botot. Ennek fényében könnyen belátható, hogy a dobás során a teljes kint lévő  zsinórmennyiséget mozgásba kell hoznunk ahhoz, hogy botunk kellően feltöltődjön. (ha pl. pergetés során a műcsalink előttünk fekszik és még 2-3 méter zsinór is a földön van, nem fogjuk tudni azt eldobni, mivel a botra semmilyen terhelés nem hárul, azaz nincs feltöltve)

A legyeződobás kivitelezésének első szabálya tehát:
1. Ne legyen laza zsinór:

A belazult zsinór mennyiségét a minimumra kell csökkenteni. Szabaduljunk meg a laza részektől a zsinórban, és érjük el, hogy a zsinór ellenállást fejtsen ki a botspiccre. Minden dobás csak akkor kezdődik, ha a zsinór vége is mozgásba lendült. Ideális esetben nincs belazult zsinór. A laza zsinór kiküszöbölése a leghatékonyabb módszer. A botspiccet a lehető legalacsonyabban tartjuk emelés előtt, mivel a felszín közeléből indított hátralendítés során elég hosszú utat tud bejárni a bot, hogy az esetleges laza zsinórmennyiséget a végső gyorsítás eléréséig kiegyenesítse. Ügyeljünk arra, hogy a zsinór egyenes maradjon. Ha nagy mennyiségű laza zsinórt akarunk felvenni az első hátralendítés során a bot terhelése egy meghajlik-kiegyenesedik állapotba kerül a hátralendítés során akár többször is, ami a bot nem megfelelő feltöltődését okozza, mely például hullámos zsinórmozgást, rosszabb esetben teljesen összeomló dobást eredményez az előrelendítés fázisában.
Lendítésünk során a zsinór elindul hátra, ill. előre. A botspicc meghajlik a terhelés során, a megállításkor kiegyenesedik, majd azonnal túlhajlik a zsinór tehetetlensége és súlya miatt. Ez a túlhajlás képezi a hurkot (loop). Ez, mondhatni egy laza zsinórszakasz, ami-mint az előzőekben tárgyaltuk- nem megengedhető a dobás folyamán. És eljutottunk a második szabályhoz:

2. Az időzítés:

Minden lendítés végén szünetet tartunk (megállítjuk a botot) annyi időre, amennyit a kint lévő zsinórmennyiség (botvégen túli zsinór a levegőben)  indokolttá tesz. Ez a pont az időzítésről szól. Azt jelenti, hogy az előre- vagy hátra lendítés végén a dobónak szünetet kell tartani, hogy a következő dobás előtt a zsinór ki tudjon egyenesedni a levegőben. A szünet időtartama változik a kint lévő zsinórmennyiséggel párhuzamosan – minél hosszabb a zsinór, annál hosszabb a szünet is. Természetesen, mivel elöl és hátul is azonos mennyiségű zsinór van a levegőben, mindkét fázisban a kiegyenesedés ideje azonos. Meg kell találni azt a pontot, amikor a zsinór kiegyenesedett, de még nem kezd el lefelé esni, ekkor kell a következő lendítési fázist megkezdeni. Túl rövid kivárás (a zsinór még nem egyenesedett ki) az előke csattanását, és a légy elvesztését eredményezheti, a  túl hosszú pedig a légy vízbecsapódását, ill. szintén laza zsinórt eredményez. A puskagolyó, a nyílvessző abba az irányba fog haladni, amerre céloztunk, azaz amerre a fegyver az elsütés pillanatában állt. A horgászatnál ugyanez a helyzet. Arra irányítjuk a dobásunkat, amerre a csalit juttatni szeretnénk. Értelemszerűen a legyezőzsinór is abba az irányba fog mozogni, amerre a botspicc a megállítás pillanatában mozgott. Minden mozgást, amit a bottal végzünk a zsinór felnagyítva követi, utánozza. (a különböző trükkdobásoknál jól megfigyelhető, de erről majd később…)

A helyes dobótechnika elsajátításához a következő szabály:

3. A botvég egyenes vonalat kell kövessen dobás közben.

A botspicc útja háromféle lehet: konvex (ez széles, nagy hurkokat eredményez), konkáv (az önmagába akadó hurkot (tailing loop) eredményezi) és egyenes. A botspicc egyenes vonalú mozgására azért kell ügyelnünk, hogy a lehető leghatékonyabb, kis légellenállású hurkokat dobjuk. Annak érdekében, hogy a dobás ne veszítsen energiát és megfelelően irányítsuk a dobás mozdulatsorát, a botvég a lendítés közben egyenes vonalban kell, hogy haladjon (mind merőleges mind vízszintes síkban). Gyakori hiba a hátralendítés során, hogy „kifli” alakban visszük hátra a kezünket, ezáltal a botspiccet, így a hátrafelé haladó zsinór egy nagy kiflit ír le a levegőben, melynek során rengeteg energia elpazarlódik, hisz előrelendítéskor ezt a „görbületet” ki kell egyenesítenünk, csak ezután kezdődik meg a bot valós feltöltése. Az előzőekben már említettem a hurok képződését. Tehát ne aggódjunk, még teljesen függőlegesen végrehajtott dobás során is a botvég kimozdul a zsinór útjából (az egyenes vonalú útból, merőleges irányban) a lendítés legvégén annak tulajdoníthatóan, hogy a botspicc a feltöltődés után kiegyenesedik, majd túlhajlik- ezzel formálva a loopot. (Általában  elmondható, hogy a legkényelmesebb mozgás miatt a botot vezető kéz a függőlegeshez viszonyítva kb. 30-50 fokos szögben mozog)  A spicc sebessége a kiegyenesedés pillanatában a legnagyobb. A spicc tehetetlensége tehát az a tényező, mely miatt az egyenes vonalon mozgatott spicc kitér az őt követő zsinór útjából. Ne próbáljuk ezt segíteni különböző kitérítő manőverekkel. Minden más horgászmódszerre igaz, hogy minél nagyobbat akarunk dobni, annál nagyobb „lendületet” veszünk, annál hosszabb úton mozog a bot spicce. A legyeződobás esetében sincs ez másként, könnyen belátható, hogy minél hosszabb zsinórt tartunk a levegőben érdemes annál hosszabb úton mozgatni a botunkat. Így ugyanis sokkal kevesebb energiát kell egy-egy dobásfázisba beleadnunk, hisz sokkal több időnk van az adott zsinórmennyiséget mozgásba hoznunk és ezáltal feltölteni a botot. Tehát a következő szabály:

4. A lendítés ívszöge és a dobókéz által megtett út (lendítés) is növekszik, ahogy a kint lévő zsinór mennyisége nő.

Ez így szörnyen hangzik, de egy kis magyarázattal talán érthetővé válik… Az ívszög a dobás mozdulatsora alatt a botvég által bejárt út szöge a kezdő pozíciótól a bot megállításáig (gondoljunk az órás hasonlatra). A lendítés és az ívszög fogalmak könnyen összekeverhetők. A lendítés az a távolság amit a kar tesz meg dobás közben. Nagyobb mennyiségű kint lévő zsinór jobban terheli a botot, ezáltal az jobban hajlik. Mivel az előzőekben kiderült, hogy az ideális hurok eléréséhez egyenes vonalon kell mozognia a spiccnek, belátható, hogy ezt az egyenes vonalú mozgást erősebben hajó spicc esetén csak nagyobb szögben és hosszabb úton mozgatott bottal tudjuk elérni. Mindkét tényezőt együtt növeljük, így sokkal kevesebb energiával lényegesen hatékonyabbá válik a dobásunk. Egészen hosszú dobások során akár a vízszinteshez is közelíthet a spicc megállításának a pozíciója.

Az utolsó szabály a legnehezebben kivitelezhető a gyakorlatban, de a tökéletes technika és a korai elfáradás, izomláz elkerülésének a leghatékonyabb módja. Autóvezetés közben egy jó sofőr mindig annyi gázt ad, amennyit az adott forgalmi helyzet megkövetel. Kezdő vezetőknél előfordul, hogy lefulladnak, kipörög a kerék, vagy csúsztatják a kuplungot. Nagyjából ezt tesszük mi is amikor a kint lévő zsinórmennyiséget a kelleténél több, vagy kevesebb energiaráfordítással igyekszünk a levegőben tartani. Tehát a kissé ködösnek hangzó utolsó szabály:

5.: Megfelelő mennyiségű erőt kell megfelelő helyen és időben alkalmazni dobás közben.

Ez a pont a legyeződobás egyik legsarkalatosabb pontja. Viszonylag nehéz, sok gyakorlást igényel az adott zsinórmennyiség egyenes vonalú mozgatásához megtalálni a megfelelő erőt és a lendítés hosszát.
Az erő alkalmazása finoman és fokozatosan történik dobás közben. A lassú indítást fokozatos gyorsítás követi, a végén egy nagyon rövid maximális gyorsítással, és egy határozott hirtelen megállítással. A végső gyorsítást akkor indítjuk, amikor a bot a perifériás látóterünkből el-, vagy bekerül (ez nagyjából a fülünk vonala) Folyamatosan növeljük a beleadott erőt, melynek nagy részét a lendítés második felén túl fejtjük ki. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyorsítás megvalósuljon. Ha túl gyorsan indítunk, már nem tudunk tovább gyorsítani, a bot elveszti a feltöltöttségét. Amennyiben nem gyorsítjuk a lendítést, hanem azonos sebességgel végezzük, akkor a bot nem az adott zsinórmennyiséghez kellően hajlik meg, így a dobás összeomlik. Túl sok erő alkalmazásakor a spicc túlterhelődik, túlhajlik, a dobás tailing loopot eredményez. A határozott  megállítás elhagyásakor a spicc nem hajlik meg kellőképpen, nem képződik hatékony hurok, így a visszatérő zsinór megütheti a botot, illetve saját magát. A dobás befejeztekor pedig a zsinór vége, és az előke egy kupacban hullhat a vízre.

Érdemes begyakorolni a megfelelő erő alkalmazását úgy , hogy rövid kint lévő zsinórmennyiséggel kezdve, próbáljuk meg a lehető legkevesebb energiával azt a levegőben tartani, növelve a zsinórmennyiséget növeljük a beleadott energiát is, de mindig épp csak annyit, hogy a loopunk tökéletes maradjon.
Ez az öt legfontosabb szabály ami elengedhetetlen a jó dobás kivitelezéséhez. Nyilván vannak, akik ezen szabályok ismerete nélkül is nagyon jól dobnak, bár ezeket a szabályokat akkor is –önkéntelenül ugyan, de- betartják. A felmerülő dobáshibák általában nagyobb kint lévő zsinórmennyiségnél, hosszabb dobásoknál jönnek elő, de a bot és a zsinór útját, valamint a kezünk mozgását figyelve, -ha a fent leírtakat megértettük- könnyebben javíthatjuk azokat.