A páva quill

A péres, pisztrángos vizek rovarvilágának egyik, ha nem a legjellemzőbb képviselői a kérészek. Rengeteg fajuk van, változatos színekben és méretekben. A halak pedig fogyasztják őket minden életciklusukban, kezdve a lárváktól, az épp kikelni készülő, a subimágó, a teljesen kifejlett imágó, a tojásrakó formájukon át az elpusztult és a felszínen sodródó változatig. Ez azt jelenti, hogy valamely stádium imitációjával biztosan eredményesek lehetünk, függetlenül attól, hogy hova és mikor jutunk el egy kis horgászatra.

Hogy néz ki egy repülő kérész? Van két vagy három hosszú farka. Attól függően, hogy dun vagy spinner állapotban találkozunk vele, fakó, elmosódott, vagy éles, kontúros színezetű, de mindenképpen jól láthatóan szegmentált és vékony a teste, füstös, pasztell, vagy átlátszó, vékonyan erezett a szárnya és persze van három pár lábuk. (érdekesség még, hogy a hímeknek nagy, sötét, jellemzően fekete szemük van, az általában kicsit később kikelő nőstényeknek pedig egészen apró)

Ugyanazon faj két fejlődési stádiuma:

A Subimágó (Dun)... és az Imágó (Spinner)

Számunkra az egyik legfontosabb jellemző a vékony, szegmentált test. Imitációik megkötése során érdemes erre fókuszálni. Lehet több szál farka, lehet sok lába és lehet rengetegféle szárnya is, de a testet érdemes vékonyra, már-már anorexiásan vékonyra kötni. Az esetek jelentős részében ezeket a legyeket sokkal óvatlanabbul eszik meg, mint egy vastag dubbingolt testűt, ami kétség kívül tovább képes úszni, de minek, ha senkinek sem kell?

A test kialakítására számos alternatíva létezik, ezek közül egyet, a lecsupaszított pávatoll szegmensből (azaz a páva-quillből) készítettet szeretném egy kissé jobban körüljárni. Lehet, hogy megint kissé túl körülményesnek fog tűnni, de az évek során, amióta használom, számos buktatón és balul sikerült kísérleten vagyok túl. Remélem egy kis időt megspórolhatok azoknak, akik csak most ismerkednek ennek a remek anyagnak a használatával. A pávatoll egy közismert és méltán közkedvelt anyag nekünk legyeseknek. Minden légykötő egyik alap tárgya, és használatával remek legyek készülhetnek.
A pávaquill maga tkp. a pávatoll egy szegmensének a pihéktől megszabadított, lecsupaszított része. Nem mindegy azonban, hogy a toll mely részéről vesszük ezt a szegmenst, az sem, hogy mily módon fosztjuk meg a pihéktől, hogy tekerjük fel testnek és végül, hogy egy szépen megkötött légy az első megfogott hal után tönkremegy, vagy egy darabbal sok gyönyörűséget tudunk szákba terelni.

A pávatoll quillnek alkalmas része a színe felől és a fonákja.

Honnan: Ha magunk elé veszünk egy szemes pávatollat, láthatjuk, hogy a legvastagabb, legdúsabb szálak közvetlenül a szem alatti részen kezdődnek, és minél lejjebb haladunk, annál hosszabbak de egyúttal vékonyabbak is. Egy Red Tag, Coachman, vagy más, pávatestű légy esetében ezek a legjobban használható szálak, a quill test kialakításához azonban azok a szegmensek a legalkalmasabbak, melyek a pihék eltávolítása után két jól elkülönülő (egy sötét és egy világos) tónusúak. Ez a két jól megkülönböztethető színvilág pedig az egyébként másra nem nagyon használt pávaszem részéből nyerhető. A képen jól látható egy, a szem részből vett és egy az alsó, vastagabb szál különbsége a pihékkel és a pihék eltávolítása után. Röviden, ha szép jól elkülönülő színű quillt szeretnénk, azt a pávatoll vékony, szemes részéből kell vennünk.

Hogyan: Többféle módszert ismerünk a szegmensek pihétlenítésére. Egyik legrégebbi, és talán a legjobb módszer az egyszerű, puha radírgumi. Tegyük az asztalra a kívánt tollszegmenst, és a vékony felétől a töve felé óvatosan radírozzuk le az egyik oldalt, majd fordítsuk meg és tegyük ugyanezt a másik oldallal is. Ha jól csináltuk, kapunk egy szép, csupasz szegmenst, amit már használhatunk is. Belátom, kicsit macerás, és könnyen szakad. Épp ezért léteznek alternatívák.
Parafinnal kezelt toll.

Az egyik, hogy paraffint olvasztunk fel vízben. Felolvadás után a paraffin a felszínen képez egy filmréteget. A pávatollat egyszerűen belemártjuk és lassan kihúzzuk. Az eredmény első ránézésre kiábrándító lesz, de a használata egyszerű. Óvatosan leválasztunk egy szálat, azt a körmeink között lehúzva könnyedén megszabadítjuk a pihéktől. Ráadásul egy impregnált, puha, jól kezelhető quillt kapunk, ami a szárazlegyek esetében komoly előnyt jelenthet.
A másik lehetőség, hogy a pihéket kémiai úton távolítjuk el. Ilyen anyag például a szőrtelenítő, amit hölgyismerőseinktől szerezhetünk be. Ezzel kezelve a tollat egy gyönyörű használatra kész tollat kapunk, amiből a kívánt szegmenst kivágva már köthetünk is. Van azonban egy kis bökkenő ezzel a tollal. A csupaszítás során ugyanis zsírtalanítjuk is (főleg, ha festeni is akarjuk a tollat) ezáltal azonban kiszárad, veszít természetes hajlékonyságából, könnyen törik, sok esetben lehetetlenné téve a használatát. Én ezért nem kedvelem ezt a megoldást. Ha beáztatjuk vízbe, vagy testápolóval átkenjük akkor megpuhul ugyan, de ebben az esetben egy csomó utómunkálatra van szükség, pedig épp a folyamat gyorsítására törekedtünk.
A három lehetőség közül a magam részéről az első kettőt részesítem előnyben. Az egyetlen megoldandó probléma még a szegmensek színezése. Legegyszerűbben alkoholos filccel tehetjük meg, de tapasztalatom szerint nem túl tartós. A festés azonban, mint fentebb említettem szárít, ami rontja a felhasználhatóságot.
Különböző színű quillek a Polishquilltől

Sokféle quillt próbáltam, sok helyről rendeltem, de mindegyikkel volt valamilyen probléma a kötések során. (leggyakrabban a túl száraz szegmens törése okozta a legtöbb gondot) Pár hónapja, Németországban találtam meg a megoldást. Az EWF kiállításon vásároltam néhány csomag quillt, amit hazatérve kipróbáltam és minden tekintetben meggyőzött. A legjobb, amivel valaha dolgom volt, egyetlen gondja, hogy kissé drága, de ez érthető, hisz a „pucolást” kézzel végzik, nem kémiai úton. Sok színben kapható és eddig a legbeváltabb. Egy lengyel cégről a Polishquillről van szó, érdemes tőlük rendelni.

A használat: A kötés során két dologra érdemes odafigyelni. Az egyik, hogy a szegmensnek van színe (fényes, jól elkülönülő tónusok) és van fonákja (matt, elmosódott tónusok). A pávatoll, mint a természetben oly sok más dolog is, szimmetrikus. Mindkét oldal befelé hajlik és mindkét oldalnak a külső része a „színe” azaz a fényes oldala. Ha megfogunk egy szegmenst a tövénél, az valamelyik irányba hajolni fog. Mindig a domború rész a színe, a kötés során tehát ennek az oldalnak kell felül lenni, ez fog látszani.

A bal és a jobb oldali szegmens Az alsó a bal oldali a felső a jobb.
A sötétebb részek egymás tükörképei.

A sötétebb tónus szintén jellemző, attól függően, hogy az adott szegmens a bal vagy a jobb oldalról lett-e leválasztva. Tehát ha baloldali a szegmens, akkor az balról-jobbra hajlik, mint egy elnyújtott „C” és a távolabbi fele a sötét. A jobb oldali természetesen ennek az ellenkezője. Úgy kell bekötnünk a szegmenst, hogy a test kialakítása során, a tekerésnél a sötét részek takarjanak rá a világosra, így kapjuk meg a legélethűbb szegmentált testet.
Tehát ha valaki jobbkezes, és magától elfelé kezdi meg a toll feltekerését, akkor egy baloldali tollat a vékonyabbik felénél, azaz a végénél, egy jobboldalit pedig a vastagabbik felénél, azaz a tövénél kell bekötni és megkezdeni a test kialakítását. Kicsit bonyolultnak tűnhet, de remélem a képek segítenek a megértésben. Minél keskenyebb a szegmens, annál könnyebben szakad, vagyis a "vékonyabbik felén" legfeljebb a szegmens közepét értem. Minél szélesebb részen kötjük be, annál kisebb az esélye annak, hogy a test kialakítása során a szegmens elszakad. Természetesen a légy mérete befolyásolja a quill bekötésének helyét, de kis gyakorlással elég jól el lehet találni a kellő hosszt.

Egy bal oldali szegmenst a vékonyabbik...

...egy jobboldalit pedig a vastag felénél kell bekötni.

Az eredmény mindkét esetben ugyanolyan.

Van még egy probléma, ami felmerül a horgászat során. A páva quill sajnos nagyon sérülékeny. Elkészült a légy, bevetésre kész. Az első megfogott hal azonban tönkreteszi a legyet, lehet cserélni. Ezt a problémát ismét kétféleképpen oldhatjuk meg. Az egyik, hogy a test elkészítése után lakkozzuk azt. Így egy fényes (a kelleténél talán fényesebb) külső védőréteget kapunk, ami megvédi a testet a sérülésektől. Én nem szeretem, (illetve szárazlegyek esetében nem használom. Nimfáknál más a helyzet, ott én is lakkozok) mert azt tapasztaltam, hogy rontja az úszóképességet is. Helyette a feltekerés előtt pillanatragasztót kenek a horogszárra és csak ezután alakítom ki a testet. Nem látszik, az úszóképességet sem befolyásolja és kis túlzással elpusztíthatatlan.
Az utolsó, bár sok szempontból az egyik legfontosabb szempont a horogválasztás. Mivel a test vékony, annak kialakításánál kevés anyagot használunk, szárazlegyek esetében mindíg a lehető legkönnyebb horgot válaszzuk. (én a TMC 103BL és 112Y horgokat részesítem előnyben, de természetesen mindenki annak a márkának használja a legkönnyebb típusát, amit kedvel) Egy erős, nehezebb horog sokkal hamarabb fog merülni és megkeseríteni a horgászatot. A nimfáknál ennek természetesen már nincs jelentősége.

Quill testű legyek.

Remélem sikerült néhány, eddig homályos részre fényt deríteni a pávaquill használatát illetően, és ezen túl bátrabban kötünk ebből a kitűnő, természetes anyagból.
Még két írás olvasható itt a lapon a páva quill használatáról, az egyik Bereczki Gábor barátomé, a másik Văsieş Lucian-é.

Video egy légykötésről: