Megújuló Szerb vizek

Hosszú évek kihagyása után ismét eljutottam Szerbiába. Oktatói vizsgák, bíráskodás a dobóversenyen, evés-ivás és egy kis peca volt a terv. Ezek nagy része megvalósult, természetesen kitűnő hangulatban, nagyon kedves emberek vendégszeretetét élvezve. Az egyetlen negatívumot maga az Anyatermészet szolgáltatta, ugyanis gyakorlatilag a teljes túra alatt megállás nélkül esett.
A szerbeknek meseszép tájaik vannak, gyönyörű vizekkel, de sajnos, mint sok más „ex” országban a halőrzés itt is gyerekcipőben jár és a horgászok fejéből sem tűnt még el az „amit megfogtam, viszem haza” mentalitás. Szóval a helyzet hasonló a hazai viszonyokhoz.
Elindultak azonban különböző olyan folyamatok, melyek példaértékűek, és nagyon rövid időn belül komoly változásokat hozhatnak a horgászati lehetőségekben. Ezek egyik ékes példája a kapitális csukáiról és pontyairól nagyon gyorsan elhíresült Joca tó. De nekünk legyeseknek is tartogatnak pár meseszép vízfolyást. Az egyik természetesen a Drina folyam. Nehéz peca! Hatalmas erőművel, ahol folyamatosan játszanak a vízszinttel, kapitális (és majdnem lehetetlen horogra csalni) pérekkel, gigászi galócákkal. A másik a Lim, ami egy kicsit kisebb, így a horgászat is egyszerűbb valamivel, bár a halak is kisebbek. És van két olyan folyócskájuk, amit már sikerült hozzáértő kezekbe kaparintani, abba telepíteni, a horgászatot szabályozni és megoldani a halőrzést. Az egyik a Gradac, a másik a Djetina.

                   Az első benyomás sokat számít... hát ez elvarázsolt.

Visszatérve a túrára, a terv az volt, hogy a sok elfoglaltság mellett megnézünk pár vizet, kellemeset horgászunk. Sajnos azonban az eső miatt módosult ezen elképzelésünk, mert, mivel ezek a folyók nem mészkőágyon futnak, nagyon hamar bezavarosodnak és csak lassan tisztulnak le újra. A Drinán két méterrel magasabb és olyan, mint egy sártenger, a helyiek szerint egy hónap, mire horgászható lesz. A Gradacon fél méter, szintén kakaó. Viszont a Djetina egy része, mivel két tó között folyik kicsit magas ugyan, de csak nagyon enyhén fedett, gyakorlatilag tiszta, és jól horgászható. Öt éve került magánkézbe, rendbe rakták, két éve telepítettek bele apró sebespisztrángot, amik mostanra 20-25 cm-esre nőttek, jól érzik magukat és nagyon vadak, erősek. Az alsó szakaszon pergetni és legyezni, a felső részen csak legyezni lehet, a természetes csalik használata nem megengedett. Ide vezetett első utunk, ahol a folyó gazdája már várt minket. A szerb rendőrség különleges alakulatát vezette, mielőtt nyugdíjba ment. Talán nem kell mondanom, könnyedén rendet rakott, és tartja is.

                                         Szasa, az exrendőr és Djordje

Négy halőr járja a vizet, és gyakorlatilag megszűnt a halorzás. A találka az alsó tó gátja alatt esett meg, és azonnal a hídra intett, hogy nézzek le.
Mladica… galóca… 5-6 kilós, pont alattunk.

                             Az a hosszúkás sárga folt, ott középen…

Viszonylag sok van benne, ősszel majd érdemes próbálkozni. Rövid beszélgetés után elindulunk felfelé a folyó melletti murvaúton. Az utat még a rómaiak építették, a sziklába pedig 12 alagutat vájtak, némelyik 200 méter hosszú. Félelmetes és megdöbbentő látvány.

      Érdemes megszívlelni a feliratokat               Alagút... vagy egy barlang???

Két keskeny híd, alattunk vagy 30 méterrel a folyó, megállunk, megcsodálom, de már hajt a horgászláz- induljunk. Még pár alagút és megállunk az első helyen. A folyó olyan Ipoly méretű, de végig egy kanyonban fut, néhol 30-50 méterrel az út alatt. Mindkét partján erdő és a fák a víz fölé hajlanak, megnehezítve a horgászatot. Néhol tisztább részek, itt már könnyebb a dobás. Hatalmas sziklák a mederben, rengeteg kisebb-nagyobb zúgó, majd meglassuló, lecsendesülő víz és ismét rohanó, vad hegyipatak. Változatos és gyönyörű. Nagyon komoly rajzás. Legalább háromféle kérész, tegzesek, apró midgek, hatalmas stonefly rajzik, de felszíni aktivitás alig látható.
Jó múltkor vettem egy SAGE ESN #2-es botot, amit azóta nagy megelégedettséggel használok, most is ezt veszem elő. Két nimfa egymástól kb. 40 centire, az alsó egy sedge pupa 2,8-as, a felső egy pheasant tail 2,3 mm-es fekete tungsten fejjel. A víz nem mély, így a kapásjelző alatt kb. 100 cm-es 5X-es tippet, a legyek pedig 6X-esen. Egy zúgó alá állok, felfelé dobok, a fenék közelébe engedném a nimfát, de már a süllyedőre van érdeklődő, egy kisebb sebes személyében. Az alsót kapta el. Kis energiabomba, a méretéhez képest erősen küzd.

                      A távolban Djordje                                                     Az első sebes...

-Jó kezdet- mondhatnám, de ilyenkor szokott az történni, hogy utána betli, így kissé megszeppenve folytatom a pecát. Szerencsére nem jött be a papírforma, harmadik dobásra ismét egy sebes, megint az alsó nimfára. Az ötödik hal után Djordje barátom, aki eddig csendben mellettem a „hagyományos” dead drift módszerrel próbálkozott, odajön és érdeklődve szemléli ténykedésem. Még egy hal, ez is sebes.
- Kipróbálom - mondja
-Tessék, mondom. Rövid gyorstalpaló, mire figyeljen, hogy vezesse és már lendül a botom. 4-5 úsztatás, mialatt magyarázom mit csináljon másképp, a kapásjelző mintha megállna egy pillanatra. Nem is láttam, inkább csak éreztem, hogy valami nem stimmel.
-Hal!- kiabálom
Akaszt, fáraszt, kivesz, visszaenged, boldog.
Azonnal rakjunk össze neki is egyet.
Irány az autó, elő a másik kedvenc, a Marryat. Igaz, hogy ide kicsit erős, de a Drina miatt a négyest hoztam. Összeszereljük, választunk nimfákat és vissza a vízre. Lassan indulunk felfelé. Óvatosan járunk és nemcsak azért, hogy ne ijesszük el a halakat. A meder ugyanis változatos. Nagyon. Egy lépés és az addig térdig érő víz mindjárt derékig ér. Mivel a víz nem kristálytiszta, figyelni kell, hova lép az ember. Djordje megy elöl, kissé lemaradva követem. Egymás után fogjuk a sebeseket. Cserélgetem a nimfákat, kísérletezek. Próbálom rózsaszín és narancsfejjel is, de a kapások azonnal megszűnnek. Furcsa. Pedig ezek a halak biztos nem láttak még ilyet, mégis csak a natúr kell nekik.
Befut Szasa is, aki kissé feljebb próbálkozott szárazléggyel, fogott is jópárat. Mikor meglátja hogyan horgászunk, megjegyzi: - ááá… csehnimfázás…
Hosszú ideje, immár sokadszor kezdek bele egy kis magyarázatba, miszerint ez nem teljesen az. Valójában mindegy, minek nevezzük, cseh, francia, rövid, hosszú, a lényeg ugyanaz. Tökéletes kontroll a nimfa (vagy nimfák) és a botspicc, azaz a horgász között. Pontosan tudom mikor, hol jár a nimfa, érzek minden követ és természetesen minden kapást. Én engedem a kívánt mélységbe (sok esetben már a süllyedő nimfára is akad jelentkező), ott és úgy vezetem ahol és ahogy akarom. Lassítom, gyorsítom, hagyom szabadon sodródni, ha akarom kicsit emelem, a kikelni a felszín közelébe igyekvő nimfát utánozva. Teljesen tudatos a módszer. És ez az, ami megkülönbözteti az összes más módszertől, legyen akár szárazlegyezés, sztrímerezés vagy hagyományos, sodortatós nimfázás. Persze mindegyikben van kontroll és tudatosság, de egyikben sem ilyen fokú. Ez az a tényező, ami eredményesebbé teszi más módszereknél, és ez az, amiért igazán jól csinálni csak rengeteg gyakorlás és sok elvesztett nimfa után lehet. Jómagam pár éve élvezettel gyakorlom, nekem olyan, mint egy tökéletesen kontrollált vadászat. Volt szerencsém nálam sokkal jobb horgászoktól tanulni, ellesni pár trükköt, technikát, de természetesen folyamatosan és minden horgászat során ráébredek valami olyan apró mozzanatra, vagy tényezőre, ami segít a fejlődésben. Röviden: nem állítom azt, hogy ez a legélvezetesebb módszer, de sokkal több annál, amit a legyezők egy jelentős része gondol róla. Persze senkit sem akarok meggyőzni az igazamról, hisz mindenki úgy horgászik, ahogy akar és ahogy neki jól esik.

                           Nagyon változatos a mélység, óvatosnak kell lenni!

Visszatérve Szasara, neki is tetszik a módszer, átszerel Ő is. Pecázunk még egy kicsit, majd autóval irány egy újabb hely. Különválunk, túl kicsi ez a víz hármunknak.
A hely, ahol próbálkozom hasonló az előzőhöz, csak jobban benőtt. Nehéz úgy dobni, hogy ne a fákon landoljon a szerelék. Néha, - ha kicsit nehezebb legyet használok a kelleténél, vagy elbambulok - elakadok. Próbálom kiszabadítani, kipattan, fel a fára a fejem fölé, újabb szabadítási kísérlet, ami vagy sikerül, vagy nem. Egyébként mindegy is a víz és a táj olyan gyönyörű, hogy álmodni sem lehet szebbet. Semmi szemét, csak a Vad Természet. Igaz ugyan, hogy ha ki kell menni a partra és ott folytatni az utat felfelé, az a sűrű és néhol gyakorlatilag áthatolhattlan növényzet miatt csak hosszas és ádáz küzdelem után lehetséges, de megéri.
Gyorsan telik az idő és a képzeletbeli szákom. A halak nem nagyok, de mindegyik egészséges, erős példány. (érdekes, hogy idén tavasszal Németországban, Szlovéniában és Szlovákiában is, szinte az összes pisztráng tele volt piócákkal, ezeken egyetlen darab sincs)
Cserélgetem a nimfákat, próbálom aranyfejessel is, ezt eszik ugyan, de hatványozottan kevesebb a kapás, mint a feketére.

                  Egy Heptagenid nimfa. Lapos testű, a gyors szakaszok lakója

Késő délután van, mikor ismét találkozunk. Vissza a „nagy tisztásra” már várnak bennünket az egyik halőr és a folyó gazdája. A szemem majd kiesik, olyan éhes vagyok, így elő az elemózsia. A menü: birkasült, újhagyma, paradicsom szilárd és folyékony kenyér. Lassan indulni kell, mert Perućac még 50 km, át kell menni egy hegyen, és mivel folyamatosan esik, nem lesz rövid az út. Azért még összeszerelem a szárazlegyes botot, mert látok két szedést. Igyekezetemet nem koronázza siker, nem sikerül becsapnom őket, így kissé könnyebb szívvel indulunk szállásunk felé. Elbúcsúzunk vendéglátónktól és megígérem, hogy ősszel visszajövök, az alsóbb részeket is megvallatni, ahol állítólag pérek is akadnak.

Csak nem hagyott nyugodni a vérem, és harmadnap délután a vizsgák után sikerült újra kikönyörögnöm egy kis horgászatot. Mivel két napig folyamatosan esett, minden víz horgászhatatlan. Telefon a Djetinára, és láss, azaz hallj csodát a felső tó alatti nagyjából másfél kilométer horgászható és tiszta. Autókba be, szerpentin hegyre föl, hegyről le, és egy óra múlva már új kedvenc vizem partján állok. Tiszta kakaó és őrjöngve rohan.
Mondom Szasanak, minek jöttünk, szar a víz.
Bizonygatja, hogy menjünk feljebb, higgyem el jó lesz.
Elindulunk felfelé, alagutak, hidak, balra a sártenger hömpölyög.
Szasa nyugodt.
Alsó tavat elhagyjuk, alagutak, a víz már nem rohan, de kakaó.
Szasa nyugodt.
Mutatja hol parkoltunk tegnapelőtt, nézem a vizet, nem tisztul.
Még egy kilométer felfelé Szasa szól, megérkeztünk. Épp egy kis bokros választ el a víztől. Kiszállok a szakadó esőben, lenézek a vízre, ami szépen folyik és tiszta. Épp olyan mint két napja, talán egy kicsit fedettebb.
Szasa elégedetten „ugye megmondtam” mosollyal az arcán kezd öltözni.

Követem példáját. Elindulunk felfelé, lassú nyugodt szakasz, nem a legideálisabb, inkább szárazlegyes pálya, de semmi rajzás, és én természetesen megint a nimfás botot raktam össze. Fél óra után Szasa öt, én nyolc halnál tartunk. Sokkal gyengébb, mint előzőleg. Elindulunk felfelé, itt már változatosabb a meder, sok kisebb zúgó, be is indul a fogás. Érdekes, hogy ma a narancssárga tungsten a favorit, ütik-vágják a fácánnimfát. Egy mély és lassú szakaszra érünk, barátom jó házigazdaként előreenged, mert itt laknak a nagyok. Első dobásra egy olyan huszonötös forma, aztán sokáig semmi, lehet megzavartam őket. A partról horgászom egyik kezemmel egy fának támaszkodva, alattam alámosott a part. Felfelé dobok, de egészen közel a parthoz. A nimfa elém ér, kicsit megrázom a csuklóm és egyúttal emelek vagy öt centit a boton. Azonnal éles ütés. Akasztok. Nagyon komoly ellenállás, nem akar feljönni, de azért hamarosan fárad és láttatni engedi magát. Az eddigiekhez képest hatalmas. Nagy nehezen beleereszkedem a vízbe, sikerül kézbe vennem. Gyors mérés, 35 cm!!!

     Ő itt már tekintélyes darab, de még pár év és ez a méret lesz az apraja.

Itt ez már kapitálisnak számít. Barátom készít pár fotót, gratulál ,a sebes pedig mehet vissza tovább nőni. Felfelé indulunk, egy mélyebb poolhoz érünk. Agitálom, hogy pecázzon, de nem akar, csendben figyeli mit csinálok. Alulról kezdem vallatni a helyet, hogy ha esetleg fogok ne zavarjam el a többi halat. Első négy dobás-négy hal. A pool nagy, próbálom szisztematikusan meghorgászni. Alulról kezdem hozzám közelebb, majd egyre közelebb a túloldalhoz és egyre távolabb tőlem. Rengeteg hal van a gödörben. Szinte minden második dobás valamilyen akcióval végződik.
Érdekes viszont, hogy ha a nimfát hagyom szabadon sodródni, akkor hatványozottan kevesebb a kapás, mintha egy kicsit megrázom-megemelem, ami a kikelni készülő a felszín közelébe induló lárva mozgását hivatott utánozni. Máskor is megfigyeltem, hogy ez a mozdulat sokszor ott is eredményes, ahol előtte tucatszor szabadon leúsztatott nimfa nem adott halat. Természetesen nem mindegy mikor és hogyan emelünk, sokat kell gyakorolni, hogy valóban értelme legyen. Sokszor van olyan, hogy az úsztatás során érzek valamit, amiről tudom, hogy hal, de vagy nagyon óvatos, vagy én bénázok el valamit és nincs meg őkelme. A következő úsztatás során kicsivel az előtt a pont előtt, ahol előzőleg a kapásom volt megmozgatom a nimfát és az esetek jelentős részében éles ütésként jön a válasz, hogy tetszett neki a produkció. Persze nem csodaszer, de gyakran segíthet.

                                                  Szasa is szépeket fogott…

Fantasztikus ez a nap. A víz tiszta, a halak pedig ha lehet még aktívabbak, mint két napja. Az eső ellenére, ez a nap eredményesebb, mint a két nappal ezelőtti, hisz sokkal kevesebb időt horgásztam, mégis arányaiban többet fogtam. Lassan sötétedik, és mivel a dzsekim alatt egyetlen ingben vagyok, már rettenetesen fázok. Persze minden megfogott hal után a mindenki által jól ismert “csak még egy dobás, vagy még egy hal” mantrát mormolom, de lassan be kell látnom, ha meg akarom úszni komolyabb megfázás nélkül, akkor ideje indulnom.

Szerencsémre a többiek is hasonlóan gondolkodnak, így majdnem egyszerre érünk az autóhoz. Gyors átöltözés, és irány vissza, mert már várnak minket a grillezett húsok és tintahalak. Ez a nap is fantasztikus volt, sikeres vizsgák után egy sikeres horgászat. Megerősödött bennem az elhatározás, hogy az ősszel, ha tehetem visszatérek.
Szeretnék köszönetet mondani Djodje és Szasa barátaimnak ezért a fantasztikus élményért, remélem, hamarosan ismét találkozunk.