A CDC története 1.

A vízi szárnyasok zsírzómirigye körüli tollak használata a légykötésben viszonylag újkeletű. Az igazi áttörés néhány híres légykötő-horgász nevéhez kapcsolható. Speciális struktúrája, impregnáltsága, színe manapság az egyik legnépszerűbb természetes anyaggá emelte főként a pisztráng és pérhorgászok között. Felhasználhatósága igen sokrétű, legyen szó akár a farok, test, gallér, szárny kötéséről, valamilyen formájában felhasználható, és igen attraktív, fogós legyek köthetők a CDC tollakból. Úszóképessége kitűnő, alacsony légellenállásának köszönhetően jól dobható, és nem utolsó sorban nem tekeri a tipettet, ami más, dús pl. kakas gallérú legyeknél igen gyakran előforduló és bosszantó jellemző. Kicsit mélyebben, természetesebben ül a felszínben, lágy, így kevésbé zavaró az óvatos halak horgászatakor. Téli pecákon, amikor egészen apró legyek rajzanak és a halak is ezeket preferálják talán a legfogósabb miniatűröket lehet belőlük kötni, akár 20-24-es méretben is, de kitűnően megállják a helyüket akár nagyobb nimfák anyagaként is.
Marjan Fratnik, Marc Petitjean és Gerhard Laible talán a három legismertebb guru, aki a CDC-t bevezette a köztudatba, de rajuk kívül számos légykötő dolgozott azon, hogy ezt a varázslatos anyagot sikerrel használhassuk a mindennapi horgászatok során.

És most egy kicsit a történelméről…
Charles Bickel és Maximilien Joset a két úttörő, akik talán először használták a CDC tollakat az 1920-as években, de hogy melyikük volt ténylegesen az első, nos ez mára kideríthetetlen. Lehet, hogy egyikük másolta a másikat, hisz ugyanabban a francia-svájci határrégióban éltek, bár ezt az elméletet cáfolja az a tény, hogy egymástól nagyjából 100 km-re éltek egy hegyvidékes területen, és a húszas években a kommunikáció és az utazás sokkal nehézkesebb volt, mint manapság.
Louis Veya aki az egyik első légykötő, aki a CDC-t szélesebb körben népszerűsítette. Elmondása alapján 1935-ben találkozott először a svájci Courfaivre-i illetőségű Joset-val, aki farmer volt és kacsatenyésztéssel foglalkozott. Ő mutatta neki saját legyét, amit 1920-óta köt és használ, a Moustiques-t. Maximilien Joset  a moustiquesVeya akkoriban nagyon fiatal volt, csak később, 1942-ben kezdte maga kötni a legyeit és elsajátítani a különböző technikákat.
Max Joset az eredeti Moustiquest selyem testtel, körbetekert CDC gallérral kötötte és szárazlégyként használta. A süllyedő testnek és az úszó gallérnak köszönhetően a légy kicsit mélyebben ült a filmben egy épp kikelni készülő emergert utánozva. A Moustiques a mai napig fogós légy, és az idők során nagyon keveset változott. Farkat kapott és a selyem testet swiss straw-ra cserélték, mivel ez az anyag nedvesen kevésbé sötétedik be.
Bickel kollekcióA másik innovátor Charles Bickel nagyjából 100 km-re Courfaivre-től, Vallobrbe-ben élt. Itt Marc Petitjean találkozott egy kedves hölggyel, Bickel unokájával,  aki elmesélte, hogy nagyapja professzionális légykötő volt és műhelyében tucatnyian dolgoztak. Valamint sikerült szert tennie egy eredeti, papírtáblára ragasztott Bickel-légy kollekcióra. Ezek CDC-ből kötött nedves-, és pérlegyek voltak, 16-os méretben, francia és német nyelvű felirattal.
Nos, hogy hogyan és melyikük találta ki előbb azt, hogy ezt a speciális tollat ilyen kitűnően lehet a légykötésben használni, talán már sosem derül ki, de a CDC első használata kétség kívül az Ö nevükhöz fűződik.
A második világháború után, még mindig a svájci-francia hegyekben járunk... Az 1950-es években a Bickel manufaktúra folyamatosan köti a legyeket, és a svájci horgászok előszeretettel használják is azokat. Goumois egy kis francia falu a Doubs folyó mentén mely egyben francia-svájci határfolyó is, és valószínűleg ez a vidék volt a helyszíne annak, hogy a svájci CDC legyek elindulhassanak a világ minden tája felé, a franciák hathatós közreműködésének köszönhetően.
Henry BresonAz ötvenes években a franciák megalkották első saját variációikat. Az új vonalnak, és magának a „Cul de Canard ( a kacsa segge)” kifejezésnek „szülőatyja” Henri Bresson volt, aki 1924-ben született Vesoul-ban. Bresson CDC legye nagyon hasonlított az eredeti Moustique-hez. Farok nélkül kötötte és a szegmensek hátrafelé álltak egy úszó kérész, vagy kikelő emerger sziluettjét utánozva. sauvageTöbb más híressé vált legye (Peute, Tricolor és Sauvage) mellett ez is nagy kedvence volt.
                                                                                                                                           

A következő fontos innovátor Aimé Devaux aki Champagnolle-ban született 1917-ben. Gyönyörűen és sajátos technikával megkötött legyeivel vált elismertté. Legyei általában dús, dupla gallérral vannak kötve, úgy, hogy a hátsó, keményebb gallér előrenyomja az első, kicsit lágyabbat.

devaux cdc                  

 

 

 

 

 

 

 

 

Célja az, hogy a nagyobb mennyiségű gallér tovább biztosítsa a légy úszóképességét. A legyek általában egy számmal kisebb horogra vannak kötve, mint a hasonló méretű legyek. A farkak kissé szétálló kakastoll szegmensek, amik növelik a légy stabilitását. A hetvenes években egész sor olyan szárazléggyel rukkolt elő, melyekben az első gallér CDC tollból volt.
ADr. Jean-Paul Pequegnot korai fejlesztők utolsó képviselője Dr. Jean-Paul Pequegnot. Számos könyv és légy köthető nevéhez. Egyik kedvence az Assasine, egy magasan úszó szárazlégy, mely szürke kakasból palmerelt testű, fogolygalléros légy volt. Amikor a halak nagyon szelektíven ettek, akkor ennek egy olyan variációját használta, melyben a foglyot CDC-re cserélte.
Annak ellenére, hogy a húszas évektől kezdve használták, a nemzetközi érdeklődés a 70-es évekig nem indult meg a CDC irányába. Néhány könyvben, újságban ugyan megjelent pár részlet, de az igazi áttörés ekkor még váratott magára. A svájci illetőségű berni Jules Rindlisbacher volt az első, aki 1970-ben megjelent „Der Praktische Fliegenfischer” című könyvében leírta az „Entenhechelfliege”-t, a hagyományos CDC legyet, amit néha használt. Ebben a könyvében magyarázta el először a különbséget a CDC és a hagyományos szárazlegyek között: a lágyabb sziluett, és a gallér, mely nem töri át pontszerűen a felszínt. Ezek voltak a legfontosabb érvei, amiért a CDC legyek bizonyos esetekben sokkal  hatékonyabbak mint hagyományos társaik.

Itt ér véget a CDC történetének első fejezete, mely a kezdeteket mutatta be. A következő részben az igazi áttörésről és a máig tartó töretlen népszerűséget megalapozó fontos légykötőkről lesz szó, akik a kacsasegg tollat azzá tették ami, vagyis az egyik legsokoldalúbban használható légy-alapanyaggá.

 

Az írás alapjául Leon Links „Tying flies with CDC” című remek könyve szolgált.

Kulcsszó: 

5 comments